Horvátország az egykori Jugoszláv állam legaktívabb országa. Elsőként hirdette ki a kommunista államtól való függetlenségét 1991-ben. Napjainkban még mindig az Délszláv Háború kegyetlenségeit igyekszik kiheverni. Mindenhol helyreállították a békét és megszűntették az erőszakot, azonban még mindig sok a tennivaló a kisebbségi közösségek megszilárdítása és önbizalmuk helyreállítása tekintetében. Az ország infrastruktúrája dinamikusan fejlődik, főként a háború által leginkább sújtott területeken (keleten Vukovár környékén).
Tito Jugoszláviájában Horvátország volt a legeredményesebb ország gazdaságilag. Virágzó turizmusa révén fejlődött a gyáripar, a gépipar és a szolgáltatóipar. Napjainkban újra a turizmus a legfőbb bevételi forrás, a nehézipar azonban 1980 óta súlyos helyzetben van és nagy, 15% feletti, a munkanélküliség is (2006-os adat).
Számos kezdeményezés és minisztérium jött létre a hazai kisvállalkozások fejlesztésére, miközben az ország főbb iparágainak privatizálására kényszerül. Erősen küzd, hogy elkerülje a szomszédos volt kommunista országok katasztrófáját.
A kormány megkérdőjelezhetetlen és átfogó célja, hogy fokozatosan visszavezesse az országot a világgazdaságba és megszerezze az Uniós tagságot. A kormány 2000-ben elfogadott egy négy éves tervet, amelynek célja a főbb kormányzati szervek megreformálása, és kapcsolat kialakítása az IMF-fel és a WYO-val, valamint több regionális és világszervezettel. A horvátok viszonylag jó eredménnyel büszkélkedhetnek a külföldi befektetések terén, a feltörekvő európai országok közül harmadik az egy főre jutó dollárbefektetések tekintetében.
Horvátország alkotmányát az 1990-es szabad választásokat követően, decemberben fogadták el. Az eredetileg kétkamarás parlamentet 2001-ben egykamarás váltotta fel. Minden 18 év feletti és 16 év feletti, gazdaságilag aktív állampolgár szavazójoggal bír. A köztársasági elnököt közvetlen szavazással, öt éves ciklusra választják. Ő az ország képviselője, a legfőbb hatalom azonban a törvényhozó szerv kezében van. A köztársasági elnöki hatalmat két ciklusban maximalizálták. A miniszterelnököt a köztársasági elnök választja abból a pártból, amelyik többséget szerzett a választásokon.
A modern Horvátország létrejöttének kiemelkedő alakja Franjo Tudjman, a horvát függetlenségi mozgalom legfőbb képviselője. Az ország első köztársasági elnökeként tényleges hatalma volt. 1922-ben született, kezdetben a Kommunista Párt tagja volt, de ultranacionalista nézetei miatt kitiltották a pártból 1971-ben, majd bebörtönözték. 1981-ben Jugoszlávia-ellenes nézetei miatt ismét börtönbüntetésre ítélték. 1987-ben visszakapta az útlevelét, s sokfelé utazgatott. Előadásokat tartott külföldön élő horvát közösségek és más hallgatóság számára, kereste a független Horvátország támogatóit. 1989-ben létrehozta a Horvát Demokrata Közösséget (HDZ), s ezzel a párttal megnyerte az 1990-ben tartott első szabad választást. Nem ismerte el a szerbek horvátországi jogait, amelynek következményeként robbant ki a háború. Katonai ismereteit felhasználva Tudjman megszervezte a horvát hadsereget, és sikeresen feltartóztatta a szerbeket, majd 1995-ben Krajinánál végső győzelmet aratott. Tudjman 1992-be és 1997-ben is megnyerte az elnökválasztást, viszont egyre autokratikusabbá vált. Korlátozta a sajtószabadságot, és az irányítást egy szűk, bizalmasokból és családtagokból szerveződő kör kezébe összpontosította. Még hatalmon volt, amikor 1999-ben Zágrábban meghalt.
Horvátország következő köztársasági elnöke Stjepan Mesić lett, aki korábban Horvátország első miniszterelnöke volt. 1994-ben lemondott a Horvát Demokrata Közösség-beli titkári tisztségéről és saját pártot hozott létre Horvát Független Demokraták (HND) néven. 1997-ben Mesić és a HND egy része belépett a Horvát Néppártba (NHS). Tudjman halála után választották köztársasági elnökké.
2003. novemberében, a választásokon, dr. Ivo Sanadert nevezték ki miniszterelnöknek. Jelenleg ő vezeti a Horvát Demokrata Közösséget, régebben pedig Tudjman segítőjeként tevékenykedett.
